|
• A világ első CD-je a Philips gyárában készült Németországban, Hannover közelében, 1982. augusztus 17-én.
• A Philips és a Sony által közösen kifejlesztett CD-ből több mint 200 milliárd darabot adtak el az elmúlt 26 évben
• CD tette lehetővé a zeneiparban az analógról a digitális technológiákra való átállást, lerakva az olyan új digitális technológiák alapjait, mint a CD-ROM és a DVD
Pontosan augusztus 17-én volt 26 éve, hogy 1982-ben a Philips legyártotta a világ első CD-t a Hannover melletti Langenhagenben lévő gyárában. A CD jelentett az alapját a zeneipar technológiai forradalmának azzal, hogy a kompaktlemez kiemelkedő hangminőségével és a karcolásokra való érzéketlenségével az első lépést jelentette az analógról a digitális zenei technológiák irányába. A CD indította el a digitális szórakoztató elektronikai fejlesztések hosszú sorát, előkészítve a DVD és a nemrég bemutatott Blu-ray optikai adattárolók indulását. A CD kulcsszerepet játszott a digitális technológia bevezetésében mind az otthoni, mind hordozható zenejátszók körében.
A Philips németországi gyára, ahol a világ első CD-jét nyomták, a Polygramhoz tartozott, ahhoz a zenekiadóhoz, amely akkoriban a Philips tulajdonát képezte. Az első CD, amelyet a gyár készített, a „The Visitors” volt az ABBA-tól. 1982 novemberéig, addig az időpontig, amikor a CD bevezetésre került a piacon, egy 150, főként klasszikus lemezekből álló szortiment került legyártásra. Az első CD-k és CD-játszók – beleértve a Philips által készített CD100-ast – Japánban került bemutatásra 1982 novemberében, amit az amerikai és európai bevezetés 1983 márciusában követett.
Philips és Sony együttműködés a CD kifejlesztésében
A Philips és a Sony már 1979-ben megkezdte közös munkáját az új digitális hanglemez megtervezése érdekében. Az ezt követő években számos döntést kellett meghozni, többek között például azt, hogy milyen átmérőjű legyen a lemez. Az eredeti cél egy órányi hanganyag tárolása volt, és ehhez elegendő lett volna a 115 mm átmérő. Végül a Philips és a Sony a kapacitás 74 percre való bővítése mellett döntött, hogy így lehetővé tegyék Beethoven 9. szimfóniájának egyetlen lemezen való kiadását. 1980 júniusában került kiadásra a Philips és a Sony által javasolt „Vörös könyv” szabvány, amely a CD és a CD-ROM formátumok minden technikai specifikációját tartalmazta.
Világszerte több mint 200 milliárd eladott CD az elmúlt 26 évben
A CD az elődje mindazoknak az optikai adathordozóknak, amelynek népes táborát ma nap mint nap használjuk képek, zenék, MP3 zeneszámok, videók, filmek tárolására, mint például a CD-ROM, a CD-R és CD-RW, a DVD, a DVD R, DVD RW és Blu-ray. A Philips becslései szerint az elmúlt 25 évben, amióta a Philips az első CD-t nyomta, több mint 200 milliárd CD-t adtak el világszerte. Bár a CD mindössze 1,2 mm vastag, de ha minden valaha gyártott lemezt egymásra tennének, együttes vastagságuk hatszor körbeérné a földet. A CD, ugyanúgy mint a DVD, megmarad rendkívül népszerű zene és videó hordozóként és népszerű ajándékként, digitális minősége, hordozhatósága és sérülésekkel való ellenálló képessége miatt.
|